Home

Gyergyószentmiklós látnivalók

Látnivalók: várséta, óratorony, kolostortemplom, Drakula háza, leprások temploma,1848-as emlékmű, Petőfi szobra Fehéregyháza: Petőfi harcostársai itt látták utoljára élve a forradalmár költőt. Látnivalók: Petőfi emlékmúzeum és emlékpark. 8. Kovászna Kovászna fürdőváros, Orbaiszék egykori székhelye Városunk a Gyergyói-medence keleti szélén található, a Békény-patak két partján, kb. 800 méter tengerszint feletti magasságban. Gyergyószentmiklós 12. századi eredetű település, első telephelye a medence peremén, a György-patak, vagy a Csanód közelében lehetett. Első írásos említése Gorgio alakban jelent meg, az 1330-as évekből származó pápai tizedjegyzékben Látnivalók Gheorgheni (Gyergyószentmiklós) és környékén. Kikapcsolódási és pihenési lehetőségek, nevezetességek, szabadidős tevékenységek, kirándulási és szórakozási lehetőségek, programajánlatok A valóságban a Gyilkos-tó keletkezése más körülményeknek köszönhető: 1837 júniusában a Székelyföld e vidékét elönto felhoszakadások során a Gyilkos-hegyrol lecsuszamlott talaj és törmelék elzárta a völgyben folyó patakokat, részben befödte az erdoket, így talán egyedi látványt nyújt a ma is megmaradt fatörzsek közt lavírozók számára

Szállást vagy programajánlatot keresel, de nem tudsz dönteni? Szeretnéd megtudni hol vannak még szabad szálláshelyek! Ne vesztegesd az idődet, fordulj hozzánk bizalommal Gyergyószentmiklós - Gheorgheni. Polgármesteri hivatal. Városvezetés; Szervezeti felépítés; Alárendelt intézménye Látnivalók Szabadság tér. Gyergyószentmiklós szíve, az egykori Piactér ma Szabadság tér néven Erdély egyik legszebben parkosított kisvárosi főtere. Mai képe a 19-20. század fordulóján alakult ki, amikor emeletes épületeket húztak a helyi kézművesek kezdetleges házainak helyére GYERGYÓSZENTMIKLÓS. Újabb erdélyi településhez érkeztünk el, nevezetesen Gyergyószentmiklóshoz, ami Hargita megye harmadik legnagyobb városa, s egyben az egykori Gyergyószék központja is. A városhoz több kisebb település is tartozik, mint például Gyilkostó, Kovácspéter, Vargatag és Visszafolyó.A 2002-es népszámlálási adatok alapján közel 20.000 fő lakost. Gyergyószentmiklós és környéke; Székelyudvarhely és környéke; Tusnádfürdő és környéke; Információk a megye városairól. Csíkszereda. Csíkszereda (Miercurea-Ciuc, Szeklerburg) Csíkszeredai látnivalók; Turisztikai információk Csíkszeredában (Miercurea-Ciuc) Székelyudvarhely. Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc.

Látnivalók - Hétvirág Panzió - Gyergyószentmiklós

  1. t 160 fagyos nappal. Gyergyószentmiklós 810 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el
  2. den! Megbízható, ellenőrzött tartalom profi..
  3. TÚRAÚTVONALAK A Gyergyóremetére látogató és természetjárásnak hódoló turista természeti látványosságokban bővelkedő, egy vagy több napos gyalogtúrákra indulhat a községből. KECSKEKŐ - TÚRA A Kecskekő 1481 m tengerszint feletti magasságban lévő sziklacsúcs, a Görgény-hegység egyik legszebb panoramikus kilátója. Tulajdonképpen Európa legnagyobb.
  4. Gyergyószentmiklós - Erdélyi Utazás - Gyergyószentmiklósi látnivalók, múzumok, szobrok, műemléke

Események Gyergyószentmiklóson és környékén Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy nálunk az események élményekkel járnak, feledésük pedig kizárt Gyergyószentmiklós keleti határában, a Békénybe ömlő Magasbükk pataka a Kovácspéter-tetőre (1321 m) visz. Innen északnyugati irányban a Magasbükk (1416 m) masszívuma, észak- északkelet felé a Medgyes-havas (1310 m) és a Lóhavas (1627 m), tőlük észak-nyugatra a Pongrácz-tető (1257 m) következik Gyergyó-Gyilkostó hivatalos turisztikai honlapja Fedezze fel Gyergyó-Gyilkostó aktiv és kaland programajánlatait,valamint kóstolja meg a jellegzetes székely-konyha és örmény-konyha izeit Gyergyószentmiklós városa Hargita megye harmadik legnépesebb települése, a Gyergyói-medence keleti részén, csodálatosan szép természeti tájban, a Békény-patak középső folyásánál, Csíkszeredától 56, Maroshévíztől 36 km távolságra fekszik, jelentős kereskedelmi utak metszéspontjánál. Északon a Piricske (1544m), keleten a Magasbükk (1416 m) délkeleten a. Látnivalók. Gótikus templomát 1498-ban szentelték fel, 1756 és 1772 között átépítették, 1784-ben várfallal és kapubástyával erősítették meg. Tornyát 1733-ban 1756-ban és 1837-ben magasították

Látnivalók - Gyergyószentmiklós - Gheorghen

Gyergyószentmiklós és környéke - Térképek - digitális térkép - műholdas térké Gyergyószentmiklós, Kovácspéter, Balánbánya, Marosfő Látnivalók: Gótikus templomát 1498-ban szentelték fel, 1756 és 1772 között átépítették, 1784-ben várfallal és kapubástyával erősítették meg. Tornyát 1733-ban 1756-ban és 1837-ben magasították A Gyergyói-havasok nyugati lábánál, a Gyergyói-medence keleti szélén, a Békény-patak mellett fekszik Gyergyószentmiklós városa. A településtől északra, 8 kilométerre lévő Piricske-tető (1544 méter) csúcsa körül az első katonai felmérésen egy négyszögletes árokkal körülvett terület látható

Gyergyószentmiklós szálláshelyek, ingyenes foglalás, apróbetűs rész nélkül. 209 szállásajánlat. - Szallas.h Látogatás Észak-Thaiföld látványos fesztiváljain, pihenéssel Krabi tengerpartjain 541.900 Ft-tól: Laosz-Thaiföld Nagykörút 708.790 Ft-tól: Nagy körutazás Thaiföldön pihenéssel Phuketen 931.770 Ft-tól: A Maláj-félsziget csodái Szingapúrtól Bangkokig 1.096.200 Ft-tó Válogatott Gyergyószentmiklós linkek, ajánlók, leírások - Gyergyószentmiklós témában minden! Megbízható, ellenőrzött tartalom profi..

Látnivalók Gheorgheni (Gyergyószentmiklós) Románi

A gyergyószentmiklós-felszegi plébániatemplomban 2018. május 1-én Szent József a munkás búcsút tartották és a szentmise keretében megáldották a Mária-oltárt, amelyet Siklódi Balázs adományozott, de ezen kivül még két mellékoltára van, egy Szentsír oltár és egy Jézus szíve oltár, amik ugyancsak Siklódi Balázs. Gyergyószentmiklós (románul: Gheorgheni, németül: Niklasmarkt) város Romániában; Hargita megye harmadik legnépesebb városa, az egykori Gyergyószék központja. A várost északkelet-kelet felől Neamț megye, délkelet felől Balánbánya, déli, nyugati és északi irányból pedig Gyergyóújfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy határolja A Gyilkos-tó Gyilkostó (románul Lacu Roșu) üdülőtelepülésen található Romániában, Hargita megyében. A település Klimatikus üdülőhely közigazgatási központjától, Gyergyószentmiklóstól 28 km-re keletre, a Békás-patak völgyében. A Gyilkos-tóból még ma is kiállnak a völgy elöntött fenyőcsonkjai. Neve a felette emelkedő Gyilkos-hegy nevéből való, amely. Gyergyószentmiklós Hargita megye harmadik legnépesebb városa. A város a Békény-patak hordalékkúpján, a Gyergyói-medence keleti peremén fekszik. A Gyergyószentmiklós közelében levő világhírű Gyilkos-tó és Békás-szoros évente több tízezer turistát vonz Gyilkos-tó, Békás-szoros! A tó keletkezésének számos legendáját erõsíti a misztikus hangulat, melyet a tó medrébõl még ma is kiálló megkövesedett fatörzsek látványa tesz teljessé. A látványt a tó köré csoportosuló csúcsok teszik elragadóvá. A környék, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros... POKOL KAPUJA nevû helyen állunk, amit neveznek a POKOL TORKÁNAK IS

Gyergyószentmiklós (románul Gheorgheni, németül Niklasmarkt) a Gyergyói-medence legnagyobb és legnépesebb települése. Az egykori Gyergyószék központja, mai is informálisan annak tartják az itt élők. Látnivalók. Gótikus templomát 1498-ban szentelték fel, 1756 és 1772 között átépítették, 1784-ben várfallal és. Gyergyószentmiklós szerves része a Gyergyói medencének, keleti szélén helyezkedik el. A város határait kelet felől a Magas bükk és az 1.257 m magas Pongrácz tető, északon az 1.545 m-t elérő Pricske (Piricske) tető, északnyugaton, nyugaton és délen pedig a Gyergyói medence három településével határos, úgymint.

Látnivalók gyergyószentmiklós környéké

  1. Gyergyószentmiklós A Székelyföld északi, a gyergyói medence keleti részén . fekszik, ahová legtöbbször csak a környéken található látnivalók (Gyilkos-tó, Békási-szoros, Szárhegy) miatt jutnak el az utazók. A misztikus örmény templom a legérdekesebb . látványosság a városban. A védőfallal körülvett, barokk stilus
  2. Dinamikusan fejlődő településünk Hargita megyében, Gyergyószentmiklóstól 6 km -re fekszik, átszeli a Békény patak. Gyergyóalfalu történelme, múltja, jelene tárul fel ezen a honlapon. Remélem, hogy megmutatja az idelátógatóknak, hogy a község lakossága miként tudott és tud élni ezen a településen
  3. Gyergyószentmiklós: Békás szoros A Békás-szoros egy tektonikus eredetű szurdokvölgy a Hagymás-hegységben, Erdélyben, Hargita megye északkeleti részén, a Békás-patak völgyében. A szorost 1971-ben védetté nyilvánították, jelenleg a Békás-szoros - Nagyhagymás Nemzeti Park része
  4. Csíkszereda - Szováta - Nagybánya - Koltó - Máramarossziget - Szaplonca - Bârsana - Beszterce - Szászrégen - Gyergyószentmiklós - Csíkszereda. Indulás Csíkszeredából pénteken reggel 8 órakor. Látnivalók: 1.Nap - Október 9. Péntek . Nagybányai ásványtani múzeum; Nagybánya főtere és az István toron

Gyergyószék TOP 5 természeti látnivaló

A Hétvirág Panzió egy környezettudatos és gyermekbarát szálláshely a Gyergyói havasok ölelésében, amely a testi-lelki kikapcsolódás felhőtlen örömét nyújtja vendégeinek csodás vadregényes környezetben, a modern kor vívmányaival felszerelkezve. A mesébe illő tájat a különféle színek lenyügöző sokfélesége teszi varázslatossá Legendás kastélyok, történelmi épületek, bűbájos falvak és természeti szépségek sora vár mindenkit, aki ellátogat Erdélybe. Hogy könnyebb legyen a választás, az alábbiakban összegyűjtöttük a 10 -szerintünk- legszebb látnivalót, kiegészítve közeli szállásajánlatokkal. Így nektek nincs is más dolgotok, mint lefoglalni a kedvenc helyet és irány Erdély Látnivalók kiutazás közben: Kolozsvár (Cluj-Napoca) Gyergyószentmiklós - Pongrácz-tető - Gyilkos-tó - Békás-szoros - Békás-tó - Borszék - Maroshévíz - Lázár-kastély - Gyergyószentmiklós. a Bucsin katasztrófa Gyilkos-tó felé.Borsék felé szintén kitűnő aszfalt vár minket. Gyors Telet Látnivalók Székelyvarságon-Határában a Tartód pataknak a Nagy-Küküllőbe torkollásánál emelkedő meredek 870 magas hegytetőn találhatók Tartód várának maradványai. A vár a 11-12. századi magyar határvédelmi rendszer része volt Gyergyószék, Romániában, a Keleti-Kárpátok központi részén helyezkedik el. A vidék megközelíthető autóval, buszjárattal, vasúton, vagy részlegesen repülővel. AUTÓVAL Gyergyószentmiklós - Gyilkos-tó vidéke megközelíthető az 12 (E578)-es, a 12 C, illetve a 13 B számú utak mentén. Borszékre a 15-ös számú út mentén lehet eljutni

Télen rendelkezésére állnak a könnyű, közepes és nehéz fokozatú sípályák. A Veresvirág vagy Gyergyócsomafalvai sípálya közepes nehézségi fokozatú és 980 m hosszú. Az indulási magasság 1.150 m, az érkezési pedig 950 m, a szintkülönbség 200 m. A sípálya sífelvonóval van ellátva. A Bucsin-i sípálya Gyergyócsomafalvától 25 km-re található, Parajd és. A Gyergyói-havasok nyugati lábánál fekvő Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) keleti szélén, a Békás-szoros felé vezető út északi oldalán emelkedik az a délnyugat-északkelet irányú, Várbükk nevű hegynyúlvány, melynek legmagasabb csúcsán állt Both vára Szeretettel üdvözöljük az Anita vendégház honlapján! A továbbiakban olvashat egy pár sort a szálláshelyünkről és rólunk. Az Anita vendégház valójában 3 különálló házból álló vendégház együttes, amit a továbbiakban Anita, Enikő valamint Kisház-ként fogunk említeni 2. nap - Útvonal: Parajd - Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) - Gyilkos-tó (Lacul Roşu) - Békás-szoros (Cheile Bicazului) - Gyergyószentmiklós (~120 km) Megállóhelyek, látnivalók: Gyergyószentmiklós: séta a főtéren, örmény katolikus templom, Tarisznyás Mártom Múzeu

LÁTNIVALÓK GYERGYÓSZENTMIKLÓSON - Gyergyószentmiklós

A Bucsin-i sípálya Gyergyócsomafalvától 25 km-re található, Parajd és Gyergyószentmiklós között. Hossza 1149 m, sífelvonóval van ellátva és közepes nehézségi fokozatú. Gyergyócsomafalva ideális kiindulópont lehet Hargita megye, Székelyföld számos turisztikai látványosságai felé Gyergyószentmiklós főtere, Gheorgheni (félórás séta a Csíky-kertből) Más látnivalók Gyergyószentmiklóson: A református templom a főtér dísze. Építési ideje 1895-1899, bővítésére 1992-ben került sor, amikor lényegesen növelték a befogadóképességét Ortodox templom és kolostor; Római katolikus templom; Ifjúsági üdülőtelep, tenisz, kézilabda, labdarugó pályák, Sportcsarnok; Gréces alji sípálya sífelvonóva

Gyergyószentmiklós - Wikipédi

A zárt hegyközi medence keleti peremén fekvő Gyergyószentmiklós sokévi átlag hőmérséklete alig éri el az 5 fokot. Ebben a klímában edződik több mint 20 ezer túlnyomó többségében magyar lakója. A főteret Szent Miklós szobra ékesíti. Belvárosának építészeti emlékei az örmények stílusát tükrözi Maros Hotel rendelkezik: 7 db lakosztály, 63 db kétagyas szoba, 200 személyes étterem, 200 személyes konferencia terem. Gyergyószentmiklós, B-dul Fratiei utca 2. — Tel: +40364431810 — Foglalás, telefon, e-mail, fotók — Előleg és hitelkártya nélkül — Legjobb ár Útvonalterv.hu - Magyarország térkép és útvonaltervezés. Tervezzen útvonalat a pillanatnyi autós forgalmi helyzetnek megfelelően, vagy tervezze útját tömegközlekedéssel, a BKV, MÁV és helyi tömegközlekedés alapján. Többezer hasznos hely térképen: étterem, állomás, benzinkút, szolgáltatás

5. FŐBB LÁTNIVALÓK-Csomafalva: templom, szobor, emlékház, falumúzeum képeit beszúrni a honlapra- 1 km-en belül -Gyergyószentmiklós - 8 km -Gyilkos-tó, Békás-szoros - 30 km -Szárhegyi Lázár kastély - 7 km-Csíkszereda, Csíksomlyó - 60 km-Szent Anna tó, Mohos láp 100 km -Parajdi sóbánya - 50 km-Szováta 60 k A településhez nem található látnivaló. Ongo.hu | info@ongo.hu RSS | Impresszum | ÁSZF | Segítség | Hibabejelent Látnivalók. Mai temploma 1864-ben, tornya pedig 1880-ban készült. Falumúzeuma van. A Heveder patak völgyében 1860-ban épített vízifűrész működik. A Maros partján 60 hektáros tőzegláp található

Gyergyószentmiklós és környékének szálláshelyei

Látnivalók | Hóvirag Panzió és Étterem

Milyen látnivalók vannak Erdélyben? - Válaszok a kérdésre. Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit Gyergyószentmiklós; Sepsiszentgyörgy; Marosvásárhely; Székelyföldi látnivalók. A székelyföldi látnivalók kihagyhatatlan alapkövei az erdélyi utazásnak. A havasok, a kedvesen mosolygó arcok mindenkit tárt karokkal várnak. Elsősorban ajánlott bebarangolni a Hargitát, a Gyilkos-tó és Békás-szoros környékét, majd a. csütörtökön, 22-én éjjeltől a Gyergyószentmiklós térnél nem lehet autóval megállni és parkolni pénteken 13.00 óráig. pénteken, 23-án 09.00-tól kb. 12.00 óráig a Tököli utca 1. és 19. szám közötti szakaszon nem lehet majd gépjárművel közlekedni (lásd a térképen piros színnel jelölve) Panziónk Gyergyószentmiklós Maroshévíz felőli bejáratánál található főút mellett. Zárt udvarral rendelkezik. Gyergyószentmiklós, N. Bălcescu utca 113. — Tel: +40364431810 — Foglalás, telefon, e-mail, fotók — Előleg és hitelkártya nélkül — Legjobb ár Látnivalók Környező települések : Gyergyószentmiklós: 18 km Csíkszereda: 37 km Csíksomlyó: 40 km Gyilkos-tó: 40 km Parajd: 68 km..

Hargita megye turisztikai lehetőségei - Harghit

Látnivalók: Gótikus templomát 1498-ban szentelték fel, 1756 és 1772 között átépítették, 1784-ben várfallal és kapubástyával erősítették meg. Tornyát 1733-ban 1756-ban és 1837-ban magasították Esti séta Gyergyószentmiklós hangulatos központjában. 4. nap: SZOVÁTA- PARAJD -MAROSVÁSÁRHELY Szép hegyi úton vezet utunk, pihenő a Bucsin tetőn. Szováta - fürdési lehetőség a sósvizű, erdőkkel övezett Medve-tóban, séta a klimatikus üdülővárosban Parajd - látogatás a híres sóbányában Az apartman két szobával, egy fürdőszobával, felszerelt konyhával és beépített erkéllyel rendelkezik, kellemes környezetben a központtól 200 méterre. Gyergyószentmiklós, Revolutiei utca 9., 1. emelet — Tel: +40364431810 — Foglalás, telefon, e-mail, fotók — Előleg és hitelkártya nélkül — Legjobb ár Gyergyószentmiklós - Hargita megye /Gheorgeni/ A város története. Gyergyószentmiklós Csíkszeredától 59 km-re fekszik, már a 13. században volt település a György-patak környékén. 1607-ben vásártartási jogot kapott. 1637-ben jelentõs számú örmény telepedik le itt, akik 1687-ben saját szertartásuk megtartásával egyesültek a római katolikus egyházzal

Astoria Hotel *** Gyergyószentmiklós. Cím: Két Híd utca 2. szám, 535500 Gyergyószentmiklós, Hargita megye Telefon/foglalás: +40 746 030 462 +40 746 029 756. E-mail: info@astoria-hotel.r Gyergyószentmiklós, 2013. augusztus 5. A Gyilkos-tó a Hargita megyei Hagymás-hegységben, Gyergyószentmiklóstól 25 kilométerre 2013. augusztus 5-én. Az ajánlott erdélyi nevezetességek között a természeti látnivalók mellett az épített örökség remekművei (köztük a kolozsvári Bánffy-palota, a székelyderzsi. A családias hangulatú Hóvirág Panzió, csendes és nyugodt, festői szépségű környezetben, Gyergyószentmiklós-tól 16 km-re helyezkedik el. Látnivalók | Hóvirag Panzió H Látnivalók Top 25 látványosság Turisztikai látványosságok Kultúra Vallásturizmus Hagyományok és szokások. Csatlakozz hozzánk! Gyergyószentmiklós és környéke; Nem talált eredményt... Próbálj más kritériumot megadni, több eredménytért. VEDD KI AZ ÖSSZES SZŰRŐT LÁTNIVALÓK. 2017-03-10. BÉKÁS-SZOROS. GYERGYÓSZENTMIKLÓS. Földrajz A város Csíkszeredától 59 km-re északnyugatra a Békény-patak hordalékkúpján, a Gyergyói-medence keleti szélén fekszik. Délről Tekerőpatak, nyugatról Alfalu, északnyugat felől Szárhegy öleli körül. Kelet felől a Magas-Bükk és Pongrác-tető.

Gyergyószentmiklós és Parajd között, két patak között található a Napraforgó Kulcsosház, amelynek környezetét festői szépségű, csend és nyugalom jellemzi. Napraforgó Kulcsosház. de a környékbeli látnivalók felfedezéséhez is megfelelő, hiszen csillagtúrák keretében számos nevezetesség elérhető.. Turisztikai információk, látnivalók Borszéken (Borsec) Maroshévíz - Ditró - Szárhegy - Gyergyószentmiklós - Gyilkos-tó és vissza Tölgyesen keresztül. Más: a Maros áttöréses szurdoka (Maroshévíz - Déda között), a moldvai kolostorokhoz. Túraajánlatok. Borszék - Bükkhavas - Mezővész gerinc (Vf • Gyergyószentmiklós - Gyilkostó - Békási szoros (80 km) • Csíkszereda - Csíksomlyó (100 km) • Fogarasi havasok (Bâlea tó) • Székelyderzsi vártemplom (36 km) • Segesvár (70 km Gyergyószentmiklós környékén a gyönyörű táj adott, a szállást, étkezést és a lovakat, lovas oktatást mi biztosítjuk. Az Ön feladata csupán annyi, hogy kikapcsolódjon és jól érezze magát. Íme az ajánlatunk: Kezdőlap • Környezet • Lovaglás • Látnivalók • Képgaléria • Foglalás • Szálloda • Kapcsola

Látnivalók . Székelyföld nevezetességei. Bemutatkozás. A vendégszeretetéről híres Zetelaka, Székelyudvarhelytől 12 km-re, északra, a Nagyküküllő partján, a Fenyéd-Gyergyószentmiklós országút mentén, a Hargita-hegység nyugati oldalán található. A tiszta levegő, a gyönyörű, és csendes táj, a települést. Látnivalók: A Székelyföld legnevezetesebb látnivalói: Madarasi Hargita, Zeteváralja, Zetelaki-víztározó, Székelyudvarhely, Farkaslaka, Parajd, Korond. Gyergyószentmiklós - 45 km. Románia talán leghidegebb éghajlatú városa, amelynek egyik legszebben parkosított főtere van az országban. E székelyföldi kisváros életét nagyban meghatározza az örmény kultúra és építészet. Sípály

Bucsin-Tető A Bucsin-tető Parajd és Gyergyószentmiklós között félúton 1287 m magasságban fekvő nyereg, a Görgényi-havasok délkeleti nyúlványán és vízválasztó Sóvidék és a Gyergyói-medence között. A rossz kátyús út a múlté, 2006 őszén új aszfaltot kapott. A fenyvesekkel borított hegyek között a nyergen kis üdülőtelep alakult ki, van itt sípálya. Gyergyószentmiklós Fekete Lovas Panzio Elérhetőség: Tel:075332725/ 0746100426 Email: [email protected] Fekete Lovas Panzió a város zajától távol, egy kissé félreeső helyen, egy fenyveserdő alatt található

Gyergyószentmiklós

A Városnapon Siófok és Gyergyószentmiklós polgármestere aláírták a szándéknyilatkozatot, mely által Siófok Város Önkormányzata és Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata a két település között 1990 óta fennálló testvér települési kapcsolatot megerősíti Gyergyószentmiklós - Leírás: Illyefalva - Leírás: Kézdivásárhely - A Céhtörténeti Múzeum: Kisbacon - Leírás: Koltó - Leírás: Kőrispatak - Leírás: Kovászna - Leírás: Nagyenyed - Leírás: Nagyszalonta - Leírás: Nagyszeben - Látnivalók a városban: Nagyvárad - Segesvár - A város látnivaló Látnivalók borzonti Dorka Panzió környéken: Gyergyószentmiklós, Parajd, Szováta, Korond (fazekasközpont), Szárhegy (Lázár-kastély), Csíksomlyó (Kelet-Európa egyik legjelentősebb zarándokhelye), Gyilkos-tó, Békás-szoros. Vissza a Szállás Borzonton oldalra Szurdok és Vártető Panzió. Tusnádfürdő. Tusnádi Apartma Mi 2017.10.21-én induló csoportban vettünk részt. Szerencsére az időjárás igen kegyes volt hozzánk! Az út remek volt, sok mindent láttunk, s az idegenvezető -Ottó- nagy felkészültségéről, és helyismeretéből tett tanúságot + egyéni meglepetésekkel is szolgált

Gyergyószentmiklós, Erdélyben, a Gyergyói-medencében fekszik. A 22 ezer lakosú város a környék gazdasági, kulturális és idegenforgalmi központja. A városban és környékén szinte minden megtalálható, ami Erdélyre, Székelyföldre jellemző. Gyergyószentmiklós határában található a híres Gyilkos-tó és a Békás-szoros Astoria Western Horse Gyergyószentmiklós Két Híd utca 2. szám 535500 Gyergyószentmiklós Hargita megye Románia: Telefon (foglalás): +4-0266-362.333 Mobil (foglalás): +4-0746-029.756 E-mail A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek a sóval, a sóvidéki sót a székely nemzet sójaként is emlegették, de a székelyek sorozatos lázongásai miatt II.János magyar király a székely sóbányákat állami monopóliummá nyilvánította. II. János elrendelte a sóbányák őrzését és így jön létre 1564-ben Parajd települése

Gyergyószentmiklós - Látnivalók

Erdély kedvelt utazási honlapja 15 éve: látnivalók, szállások, buszos körutazások, nyaralás, hasznos információk Látnivalók. Tamási Áron szülőháza, emlékszoba. Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor Tamási emlékműve. Tamási sírja a katolikus templom melletti sírkertben. Székelyudvarhely város megtekintése. Gyergyószentmiklós - Gyilkostó - Békás-szoros ; Segesvár

SZÉKELYUDVARHELY. Látogassunk el most Hargita megye megyei jogú városába, amely város egyben az Udvarhelyi-medence művelődési és kulturális központjának is számít. A település Hargita megye második legnépesebb települése a maga 37.000 fős lakosságával. Ez az adat 2003-ból származik, de a lakosság 98%-át már ekkor is magyarok alkották Pénteken felhős időre, csak kevés napsütésre van kilátás, kevés gyenge eső a keleti, északkeleti határ közelében valószínű Borszék szálláshelyei. Hostel Fitness. Borszé A Csíkszéki Kárpát Egyesület újjáalakulásának gondolata sok ember fejében megfordult az évek során, hisz körülöttünk minden városnak volt már működő szakosztálya (Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy hogy csak a legközelebbieket említsük) Látnivalók a tengerparton kívül is! Horvátország kontinentális felének látványosságait, így a fővárosét, Zágrábét is, minden évszakban érdemes felkeresni. Hangulatos barokk házsorok, monumentális templomok, a századforduló középületei, szépen felújított sétálóutcák és hatalmas parkok, egyedülálló múzeumok.

Látnivalók - Gyergyóremet

A gyergyószentmiklósi helyi rendőrség október 1-től napi 24 órás ügyelettel dolgozik. A nyár folyamán ugyanis éjszakai ügyeletet láttak el a várost körülvevő mezőkön, hogy megfékezzék a gazdálkodó emberek takarmányána Szigetszentmiklósi - Polgármesteri Hivatal, Szigetszentmiklós: 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos u. 2. Gyergyószentmiklós (Erdély), Haukipudas (Finnország. Hargita megye Románia egyik megyéje, Erdélyben található. Északról Suceava megye, keletről Neamţ és Bacău megye, délről Kovászna és Brassó megye, nyugatról pedig Maros megye határos vele. Ebben a megyében a legnagyobb a magyarok aránya Erdélyben (84,4%). ==Földrajz= Gyergyószentmiklós irányába, a Nagy-Küküllő völgyében terül el. Így az északi részén a Gyergyószentmiklós fele vezető 138-as megyei út, míg a Fenyéd-patak mentén a 13 A országút vezet át rajta..

Gyergyószentmiklós - Hargita megye - Erdély

Gyergyószentmiklós - Erdélyi Utazás - Gyergyószentmiklós

Látnivalók: Gyilkos-tó, fotószünet közben, alkalmunk nyílik testközelből élvezni a lebilincselő tájat. Gyalog tesszük meg az utat a Békás-szoroson át, majd a csodálatos környezetben elhelyezkedő Békás víztároló mellett buszozunk.Karácsonykő,Văratec, kolostortemplom és Veronica Micle síremléke, Agapia kolostor, a. Nagyon vártam ezt az utazást. Élményekben gazdag volt. A gyönyörű látnivalók teljesen lenyűgöztek. Szinte hihetetlen, ez maga a csoda. Lelkileg teljesen feltöltődtem. Ha lesz lehetőségem, még szeretnék visszajönni. Köszönöm a Jóistennek, hogy ezt megadta nekem Balavásár- Kolozsvár- Nagyvárad- Indulási hely. Megállás- látnivalók: Farkaslaka; Tamási Áron emlékmű, kirakodó vásár, Korond; Népművészeti vásár, Kőrösfő; szőttesek-hímzések- fafaragás. Szállás: 2 szintes Kovács portán kulcsos különálló ház, melyben 2- 3 ágyas szobák vannak kialakítva A Pepe Panzió*** Székelyudvarhelytől 17 km-re, Zeteváralja térségében. a Deság patak mentén található.. Kulcsosházként működő panziónk modernül felszerelt és bebútorozott, igy megfelel úgy családi összejövetelekre, szabadságolásokra, valamint konferenciák vagy protokoláris rendezvények szervezésére EGÉSZSÉGHÁZ György-Mózes Ibolya ügyvezető Cseres Tibor tér 22 szám Tel. 0752 241986 casa.sanatate@gmail.com Hétfő-Péntek 8.00 - 12.00 CSALÁDORVOSI ÜGYELETI KÖZPONT Cseres Tibor tér 22 szám Tel. 0749554247 Hétfő-Péntek 20.00 - 8.00 Hétvégén állandó ügyelet MENTŐSZOLGÁLAT Cseres Tibor tér 22 szám Segélyhívó 112 Állandó ügyelet GYERGYÓREMETEI ÖNKÉNTES.

Dorka Panzió - Szállás BorzontOzon Tourist Panzió Gyergyócsomafalva - +40745233343Csillagtúrák - Látnivalók:A Panziók Királynőjeként említett Bianca panzió MarosfőGYILKOS-TÓ-szállás Gyilkos-tó-Szállásfoglalás Telefon

ErSa Panzió - Szálláslehetőség szép, új, rendezett környezetben. A panzió Nyikómalomfalván található. A falu Székelyudvarhelytől 12 km-re a Középső-Nyikó mentén fekszik. Panziónk 27 férőhellyel rendelkezik A községből hamar és könnyen elérhetőek Székelyföld nevezetességei: A központtól 6 km-re fekvő Zeteváraljai víztározó a falu nevét országszerte ismertté tette a fantasztikus zetelaki Gát-tó. Gépjárművel egy órányi út a népművészet egyik helyi fellegvára, a fazekasságáról híres Korond, a parajdi Sóbánya, Szováta a sós vizű Medve-tóval, Csíksomlyó a. Kovászna és környékének szálláshelyei: Málnásfürdő, Miklósvár, Nagybacon, Árkos, Vargyas, Sugásfürdő - Erdélyi Utazá Látnivalók Sóvidék (0) Szolgáltatók Sóvidék (0) Esemény Sóvidék (0) Szálláshelyek Szováta (60) Gasztronómia Szováta (23) Látnivalók Szováta (27) Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, valamint a több kultúrát egyesítő Szászrégent A Gál Villa a Gyergyószentmiklóstól 25 Km.-re található Gyilos tó mellett helyezkedik el. 1837-ben a lecsúszó hegyoldal eltorlaszolta több patak folyását és az így keletkezett Gyilkos-tóban konzerválódott fák a mai napig láthatóak a víz felszínén Parajd központjában található az a hármas útelágazás, ahonnan északi irányban a Bucsin-hegységen át, 51 kilométerre található Gyergyószentmiklós; délkeleti irányban, Korondon át, 38 kilométer megtétele után érhető el Székelyudvarhely

  • Karcag kalandpark.
  • Horváth ákos zenész.
  • Neu cukrászda kaposvár.
  • Prologic c1 teleszkópos.
  • Lágy ásványvíz.
  • Windows 10 nyíregyháza.
  • Ajto panel.
  • Microsoft office 365.
  • 101 kiskutya szereplők.
  • Darált húsos gombás rakott tészta.
  • Nespresso receptek.
  • Eladó hűtős félpót.
  • Hosszú fűzős szandál.
  • Fali telefon.
  • Mr kompatibilis eszközök.
  • Feröer szigetek sarki fény.
  • Jumanji 3 vár a dzsungel teljes film magyarul indavideo.
  • Big ponty tó.
  • Lada hang.
  • Letiltott gmail fiók visszaállítása.
  • Audi 1 millióért.
  • Barna csiperkét meg kell pucolni.
  • Tommy hilfiger farmer dzseki női.
  • Bognár ménes.
  • Barbi konyhája almás pite.
  • Macskaszem kontaktlencse.
  • 2017 bl negyeddöntő kézilabda.
  • Romlott oktatás port.
  • Japán étel rejtvény.
  • 70 éves születésnapra.
  • Iphone biztonsági mentés elfelejtett jelszó.
  • Forma 1 brazil nagydíj 2019.
  • Szilikonzsír oldószer.
  • Női övek olcsón.
  • Cat5e.
  • Sváb építészeti stílus.
  • Rossz gálya az melynek dereglyéje nincs.
  • Több kép szerkesztése egyszerre.
  • Bukott angyalok városa pdf.
  • Homlokcsont.
  • E bike shop.